(Galla Miklós - Dolák-Saly Róbert)
A bálteremben kért fel engem,
Azt hittem rögtön elájulok.
Megáll az ész, egy híres színész
És akit felkért az én vagyok.
Irígykedett a vendégsereg,
Senki sem volt nálam boldogabb.
Táncolt velem az én istenem,
Szôttem a szebbnél szebb álmokat.
De közben olyan izgatott voltam,
És csak én ôriztem nagy titkomat:
Hogy mindjárt hányok, lehet hogy hányok,
Ha ideges a gyomrom hánynom kell.
Nagy esélyt látok arra, hogy hányok,
Ha marad ez a gyötrô hányinger.
Egy asztalhoz vitt és ettünk kiwit,
És kagylót, meg tésztát, meg epreket.
Reméltem én, hogy van még remény
És egyszer a színész majd megszeret.
De aztán csendben falfehér lettem,
És tudtam már, hogy minden elveszett.
Tudniillik hánytam, ordítva hánytam,
Beleremegett a bálterem.
Szántam és bántam, de mégis hánytam,
Kijön a belem, úgy éreztem.
S a színész így szólt: "Hölgyem ez szép volt!
Nekem ez a látvány oly csodás!
Ha ilyet látok, a mennyben járok!
Nekem ez a legszebb vallomás!
Kérem még hányjon, kisasszony hányjon!
Maga az a lány, ki kell nekem!
Régóta várom, hogy egy nô hányjon,
Ha maga is akarja elveszem!"
Transcribed by IITI
