(Cseh Tamás - Bereményi Géza)
Egyszer falun
biciklipedált tapostam én,
s a vázon
egy kitelepített lány ült.
Lejtön lefelé,
a lány neve Annamari,
vidám volt,
bár sokat szenvedtek.
Én meg fiú,
aféle klottgatyás fiú,
a höségben
nyomtam a pedált és
egymásba folytak a fák,
mi külön volt, mind összement,
az osztályharc
egy biciklin
megszünt s én
vázon
egy gróflánnyal
azonnali
hatállyal
békét
kötöttem egy
összefolyt
világgal.
Fegyverszünet.
Mi külön volt, mind összefolyt.
Osztálykülönbségek
útszéli fákként.
Tapostam a pedált,
szememben ugrált a vidék,
egy kitelepített
gróflánnyal, neve: Annamari.
Egymásba folyt,
egy száguldás összehozta mind,
mi külön volt,
s az ember nem hitte el,
hogy Annamari,
a napozós Annamari
veszélyt hoz,
mitöl úgy
óvott
családom,
hogy csak titkon
volt szabad
ööt látnom,
s az ócska kerékpáron,
övele
elszállnom,
elszállnom,
elszállnom,
elszállnom.
Minden fölött,
egy világ fölött így szálltunk el
Annamarival
három percig,
elfelejtettük, hogy ö,
azt, hogy ö melyik,
s azt, hogy melyik,
s azt, hogy melyik vagyok én,
ahogy a fák is
mind összefolytak.
Azóta is
szememben összefolyik
mi külön van...
Transcribed by IITI
