(Cseh Tamás - Bereményi Géza)
Acs Mari szöke volt,
ruhája barna volt,
azt mondják bolond maradt,
hogy nála sokkal jobban csinálom én,
és azt is, hogy kár, hogy bennemaradt.
Acs Mari bennemaradt,
bolond lett két év alatt,
láttam egy villamoson,
mit mondjak, megijedtem, hogy milyen,
jó, hogy már nem közéjük tartozom.
Mondják, hogy okos vagyok,
nézzem, hogy hova jutott,
nézzem, hogy hova jutott,
mind, aki bennemaradt a régiben,
akik meg nem bocsátanak.
Kik semmit sem felednek,
és nem bocsátanak meg,
végül egy villamoson
rámijesztenek s én elfordulok:
bennemaradtak a régiben.
Én tudom, hogy felejteni kell
a régi iskolákat,
a tanári tébolydákat,
az összes tévhitet,
mit belénkverni mert
százezer vén bolond,
kit tönkretett a gond,
kiknek most megbocsátani kell,
érteni apánk-anyánkat,
jól bezárt tébolydákat,
amikre rámegy az,
ki szerint csak panasz,
egyetlenegy panasz,
egy végsö bolond grimasz,
végsö vigyor vagyunk, mi más!
Acs Mari hitte velem,
hogy nekünk nincs másmilyen,
hogy nekünk nincs csak ilyen,
csak ilyen példasértett életünk,
és bennemaradt.
Váltott színü idöben,
hasadt szilánktükörben,
látom, mi velünk történt,
csak meg ne sértödjek, mint Acs Mari,
félek, hogy bennemaradok.
Acs Mari bolond, halott,
legvégsö villamosok
szétviszik, öörült, menjen,
nincs miért szégyenkeznem,
de mégis el szeretném,
de mégis el szeretném,
most mégis el szeretném,
mielött még elmenne,
a helyettem öörületbe,
abba a kérlelhetetlenbe,
utoljára el szeretném
búcsúztatni ööt,
én, az okos.
Transcripted by IITI
